(Orbán Viktor PR beszélgetése - Vajon ők kik? És hogyan tudták megbeszélésre hívni - ha a HÖOK-nak sem sikerült - a miniszterelnököt?)
Orbán Viktor a jelen kornak és korosztálynak megfelelően Facebookon üzent a fiataloknak. Azt mondta, hogy: "Világossá kell tenni a szabályozásban, hogy azok, akik tanulni akarnak Magyarországon, elérik a tanuláshoz szükséges minőségi korlátokat vagy követelményeket - ez ma 240 pont a bekerülés tekintetében -, és elszántak, hogy tanuljanak, és utána Magyarországon szeretnének dolgozni, no, az ő számukra mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak." Budapest, Ötkert, ismeretlen – Fidelitas vagy Fidesz IT, esetleg hoszteszek - fiatalokkal folytatott megbeszélést követően.
Vajon a miniszterelnök visszatér korábbi tandíj-ellenes álláspontjához? Vagy csupán - ügyes taktikai érzékkel - ki szeretné csorbítani az elmúlt héten kialakult egyetemista, majd középiskolás tiltakozások élét?
Meglátásom szerint, Orbánt megvilágosodott és rájött arra, hogy a ma tüntető középiskolások többsége tényleg választópolgárrá válik 14’-re. Üzenete jól láthatóan kizárólag rájuk koncentrált, hiszen kihangsúlyozta, hogy a már a felsőoktatás rendszerében lévő hallgatók jövőjét a keretszámok mértéke, már nem érinti. Nyilván ez teljes mértekben nem igaz, mert feltételezem, hogy sok mai egyetemista Magyarországon képzeli el a jövőjét, és ebbe bizony a családalapítás és gyermekvállalás is beletartozik. No, meg itt van még azaz elv, amire mostanában az egyetemisták többsége, de blogok is hivatkoznak: szolidaritás. A ma hallgatói bizony szolidaritást vállalnak a ma középiskolásaival. Na, persze ez újdonság lehet Orbán Viktornak, és a teljes rendszerváltó politikai elitnek.
A kis elkalandozás után térjünk vissza a tárgyhoz: Tandíj-ellenes álláspontot képvisel újból Orbán? Lehet. Viszont azt javaslom, hogy várjuk ki a végét. Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy a tanuláshoz szükséges minőségi korlátok vagy követelmények –ami ma 240 pont a bekerüléshez- változatlanok maradnak. Nyilván ennek a lépcsőnek a megemelése várható. És ez szükséges is. 240 pont nagyon minimális elvárás, ekkor történhetne meg az, hogy egyetemre és főiskolára valóban nem való nebulókat próbálna kitanítani az állam, az adófizetők pénzén. Ami zsákutca lenne.
Ügyes taktikai érzékkel, jó húzás?
Igen. Orbán rutinosan és nagyon jó érzékkel csupán egy dologban fog engedni, ami kicsorbíthatja (?) a tiltakozások élét. Hiszen azzal, hogy legalább annyi – ha nagyon ügyes, akkor még több - államilag finanszírozott hallgató kezdheti meg 2013-ban ingyenesen tanulmányait, mint 2011-ben, a legfőbb motivációs és mobilizáló faktor esik ki a tüntetésekből. Ugyanis a tandíj fizetésének lehetősége volt az utolsó gombóc (és egyben legkeserűbb), ami már nem fért le a tiltakozó fiatalok torkán. A feltételezésem kiinduló pontja, hogy az egyetemisták és főiskolások tiltakozásának legitimitását pont a középiskolások csatlakozása hozta meg. Viszont ahogy elvonul a tandíj sötét felhője az égről, és kisüt a nap, már kevésbé elképzelhető, hogy a középiskolások az egyetemek autonómiájának korlátozása vagy éppen a köz- és felsőoktatási reform miatt fog fogcsikorgatás közepette ismét tiltakozásba kezdeni. Természetesen utolsó mondatom kicsit álságosnak tűnhet, hiszen a röghöz kötés még mindig mobilizációs faktor maradhat, de ne feledjük, hogy egyszer már lenyeltük a röghöz kötés Hoffmann néni gombócát.
Tehát, amennyiben Orbán rendezi a tandíjkérdést, a HÖOK-nak, a HaHa-nak és DEF-nek egyetlen lehetősége maradt, hogy bent tartsák a legitimáló faktort: meg kell értetni a középiskolásokkal, hogy a röghöz kötés legalább olyan jövőt romboló intézkedés és szabályzat, ami ellehetetleníti az ő jövőjüket!
Amennyiben ez utóbbi sikerül, tovább gördülhet az ügy, amennyiben nem, a diáklázadások hamarosan véget érhetnek.
Végszóként megjegyezném, hogy ebben a ciklusban a kormány még nem fújt visszavonulót, ez először most sikerült a tandíj ügyében!
A „Nem a tandíjra” blog szerzői szeretnék, ha az ügy úgy érne véget, hogy mind a hat meghatározott pont érvényesülne! A fenti bejegyzéssel szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mi lehet Orbán terve!