Első bejegyzésünkben –amelyből reményeink szerint önálló rovat is lesz– szeretnénk tanácsot adni a magyar kormánynak, hogy honnan is teremthető elő forrás a felsőoktatás finanszírozására. Természetesen tudjuk, hogy az összehasonlítások demagógiát váltanak ki, de ebben az esetben talán mégsem.
Óriási a fiatalok felháborodása –ennek jeléül jött létre bogunk is– a tervezett államilag finanszírozott keretszámok csökkentése miatt, aminek köszönhetően 2013-ban már csak 10.480 fő kezdheti meg tandíjmentesen tanulását a felsőoktatásban. Mára már biztos: a kormány kihátrált a 2008-ban még büszkén vállalt tandíjellenes álláspont mögül. A felsőoktatás átszervezése rendben van, megreformálni tényleg szükséges. A hallgatók rátermettségét is ajánlatos lenne vizsgálni, de a tervezett lépés egyértelműen egy sokkal könnyebb –ám de fájdalmasabb– megoldás. A Fidesz 2010.áprilisa tartó kormányzása alatt több nagyon húsba vágó intézkedést is hozott a felsőoktatásban, csak, hogy mást ne említsünk: röghöz kötés, illetve a folyamatos forráskivonások, ami miatt több esetben az egyetemeket korábban zárják be.
Egyértelműen látszik, hogy a cél nem a felsőoktatás színvonalának javítása – az unortodox demagóg kormányzati kommunikáció ellenére sem–, hanem egyszerűen a nadrágszíj meghúzása, mert bizony valahol elfolyik a pénz. Vajon hol?
A válaszhoz a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexét hívtuk segítségül. Magyarország ugyanis az EU 27 tagállama közül, még mindig a 19. helyet foglalja el a korrupciós felmérés tanulsága alapján. Idéznénk: „A Transparency International Magyarország kiemeli, hogy Magyarországon változatlanul magasak az üzleti és a politikai élet összefonódásából eredő korrupciós kockázatok (Értsd: Közgép: Simicska Lajos, Földbérleti pályázatok stb... - a Szerk.), ami meghatározó tényezőként játszik közre a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlanságában, valamint abban, hogy a magán és a csoportérdekek a közérdeket kiszorítva, megelőzve érvényesülnek a közhatalom gyakorlása és a döntéshozatal során. A fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kormány politikailag elkötelezett személyek kinevezésével igyekszik befolyásolni a tőle független állami intézményeket. Mindez összességében jelentősen csökkenti az állami intézményrendszer korrupcióval szembeni ellenálló képességét.” (…) Hova tovább: „Az új Büntető-törvénykönyvben kiterjesztették az üzleti titok körét, így egyre nehezebb vizsgálni, hogy mi módon költötték el az adófizetők pénzét.” – 2012.12.05, Transparency International elemzése.
Az állami korrupció alsó hangon is több milliárd forint évente. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy amennyiben az államnak pénzre van szüksége –hiszen minden lépése ez irányba mutat–, először a saját háza táján sepregessen. Ennek a választópolgárok, mi is nagyon örülnénk.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is!
Bejegyzésünk írásával egyidejűleg a HaHa fórumán a jelenlévők elfogadtak öt pontot, miszerint:
- Elfogadták a jelenlévők, hogy szükség van oktatási reforma,
- "Állítsák vissza a 2009-es szintre a keretszámot",
- Állítsák le az intézmények megszorítását,
- Törölni kell a hallgatói szerződést,
- Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.